Táblázatkezelési feladatok

A legtöbben érettségin vagy ECDL vizsgán találkoznak az excellel, ugyanakkor az élet számos területén hasznosítható program. A mindennapok során megkönnyítheti a számlák időben befizetését, összegezést, nyomon követhetjük a tankolásokat, költéseket. Lecserélhető a jó öreg kockás füzet is és az esetleges újraszámolásoktól is megmenthet. Segíthet elkészíteni a költségvetést, még a nyaralás megtervezésében is hasznos lehet. Iskolásoknak és egyetemistáknak segíthet a matematika tanulásban, így egyszerre az informatikai tudása is fejlődik.

Program verzió

A legújabb Excel 2016 programot használom az oktatás során. Fontosnak tartom, hogy ne csak az adott verzióban lehessen használni a tudást! Az excel függvényei néhány kivétellel elérhetőek a régebbi verziókban is.

A megadott feladatokat korábbi verziókban is megoldható, bizonyos esetekben egy helyett két vagy több függvény alkalmazásával. Ezeket igény szerint szintén megmutatom. A legtöbb esetben csak végig kell gondolni a tanult függvényeket és ezeket alkalmazni, ezért nagy hangsúlyt fektetek a függvények megértésére a magolás helyett, lehetőséget biztosítok gyakorlásra különféle feladatokkal.

Természetesen lehetőség van saját laptop használatára is, így az otthon megszokott környezetben folyhat az oktatás. Az excel esetén is választható az online oktatás.

Excel Hivatkozások

A hivatkozások a táblázatkezelés alapjai. Aki torpedózott már, az előnyben van! Fontos megismerni a relatív és az abszolút hivatkozás közötti különbséget, kellőképpen begyakorolni, utána jöhetnek a függvények.

Excel Függvények

Az excel használata során a függvények szinte elkerülhetetlenek. A legyakorabbiak az összegző és a kereső függvények, továbbá az idő és dátum kezelő függvények. Az adatbázis függvények nagyobb adathalmaznál, illetve emelt szintű érettséginél jöhetnek jól. A függvények könnyen megtanulhatóak kellő figyelemmel és gyakorlással néhány óra alatt.

Érettségi és ECDL

Az érettségi és ECDL feladatok közül a nehezebbek közé tartozik, pedig a feladatok elvégzése során sokszor az alapvető matematikai műveleteket és a függvényeket kell használni.

Leggyakrabban a szöveg megfogalmazása jelenti a problémát, gyakorlatot kell szerezni az érettségi megértésében, néha pedig “Mire gondolhatott a szerző?” játékot kell játszani.